
Sziasztok, Soltész Péter vagyok.
Amióta az eszemet tudom, a sportolás része volt az életemnek. Az általános iskola elkezdésével a szüleim úgy gondolták, hogy valami olyan sportágat válasszunk, amivel meg fogom tanulni az évek alatt, hogy mi a tisztelet, a megbecsülés és az alázat. Így a karatét választottuk, ami a középiskoláig. Majd később a karate mellé csatlakozott a kosárlabda is.
A középiskolában megismerkedtem a break – tánccal, ami a mobilitás és a szertornához hasonló relatív erőt fejlesztette nálam. Ezen belül is különösen a látványelemekre és statikus elemekre álltam rá, amit a színpadon is gyakran alkalmaztam.
A Nyíregyházi Főiskolán Testnevelő – edzői szakán továbbképeztem magam és még több sportágba belekóstolhattam.
Főiskola után tanárként kezdtem dolgozni, ahol a lehető legtöbb sportágat és mozgásformát megpróbáltam átadni a diákoknak, köztük volt a TRX vagyis a felfüggesztéses eszközök használata, vagy a judo alapismeretei, mindig arra törekedtem, hogy minél színvonalasabb órákat tartsak, és a diákok ismereteit is bővítsem.
Az extrém sportok és mozgásformák valahogy mindig jobban érdekeltek, mint a szokványos tevékenységek, így a téli sportok közül a síelés és a snowboard melyeket egy évben sem hagyok ki. A téli túrákon aktívan részt veszek az elmúlt néhány évben, mint oktató is.
Számomra a Crossfit és a karate az, ami jelenleg is a legnagyobb részét lefedi a mozgásformáimnak. Azért döntöttem a Crossfit mellett, mert az egyik legsokoldalúbb sportág, amit ma lehet az egészség megőrzése érdekében űzni.
Várok minden érdeklődőt, aki szeretne fejlődni és minőségi mozgásra vágyik!
Végzettségek:
2014 – úszó edzői szakvizsga
2014 – testnevelő edzői diploma
2014 – nemzetközi vízimentői szakvizsga
2017 – Kinesio – tape technikák alkalmazása vizsga
2018 – Testolvasás és testtartáselemzés tanúsítvány
2018 – Vízitúravezetői Szakvizsga
JELENTKEZÉS
Telefonon: 20/398 97 95
E-mailben: labornyiregyhaza@gmail.com
Face, Insta: Labor-Gym Egészségcentrum