Orosz Dávid - Labor Gym Egészségcentrum Nyíregyháza

DÁVID

Sziasztok, Orosz Dávid  vagyok, sportmegszállott.

Mióta a világra jöttem, a mozgás szerves részét képezte az életemnek, annak számos formáját kipróbáltam már. Gyermekkoromban az atlétikával és a szertornával kezdődött el a szerelem, majd a gördeszka vette el az eszemet, amit versenyekre járva 7 éven keresztül komolyabb szinten űztem. Ezek mellett el kezdett érdekelni minden olyan sport, ami valamilyen formában a hegyekhez kötődik. Az évek során sokat túráztam, terepfutottam, hegyi kerékpároztam, síeltem, amit rendszeres edzőtermi edzéssel egészítettem ki. Ami mégis a legjobban hatalmába kerített, az 2010-ben kezdődött, ugyanis ekkor ismerkedtem meg a sziklamászás csodálatos világával.

Miután ennyi hatás ért, nem is volt kérdés, hogy bármilyen formában is, de a sport lesz az, amivel foglalkozni fogok, ennek érdekében a tanulmányaimat is ebbe az irányba kezdtem el terelni, és megszereztem a szertorna edző-, a személyi edző papíromat, majd a sportmenedzser diplomámat.

Az alapok lefektetését követően elkezdtem mélyebben beleásni magam az emberi teljesítménynöveléssel kapcsolatos szakirodalmakba, és azóta sem álltam le! Sokat kutattam, és még több új sportot próbáltam ki! A saját bőrömön tapasztaltam, hogy mitől hatékony a CrossFit, a TRX, az Aerobic, a Jóga és még sorolhatnám. Belekóstoltam a ciklikus mozgásformák végtelenébe is, és felfedeztem azok jótékony hatásait, így a lehető legfelkészültebben várom a klienseimet, bármilyen igénnyel is fordulnak hozzám.

Célom, hogy vendégeim igényeit a legteljesebb módon kiszolgáljam, legyen szó akár fogyásról, az izmok építéséről, vagy az egészség fenntartásáról.

JELENTKEZÉS

Telefonon: 30/402 87 79
E-mailben: labornyiregyhaza@gmail.com
Face, Insta: Labor-Gym Egészségcentrum